Ismét célba ért a taneszköz adományunk
Hagyományainkhoz hűen az idei tanév elején is taneszközöket vásároltunk az Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Nyíri úti iskolájában tanuló gyerekeknek.
Ebben az évben is közel 120 kisdiák és szülei számára jelent nagy segítséget a Gorter Fémipari Zrt. adománya, amelyeket Hugyecz Zoltán vezérigazgató adott át át az EGYMI diákjai részére. Hugyecz Zoltán elmondta, hogy számára mindig fontos volt, hogy a helyi támogatásokban élenjáró legyen, ezért is szállította el most is a több doboznyi tanszert a gyerekeknek: a színes lapokat, radírokat, ollókat, minőségi ceruzákat, zsírkrétákat, füzeteket, tollakat, ragasztókat, festékeket, írólapokat.
Dr. Hollóné Ruska Zsuzsanna az EGYMI igazgatónője a köszönet szavai után elmondta, hogy nagyon hálásak minden ilyen és hasonló felajánlásért, mivel az intézménybe sajnos több olyan gyermek jár, akiknek valóban nehézséget okoz az iskolai tanszerek előteremtése.
A Gorter Fémipari Zrt. által felajánlott, mintegy 200 ezer forint értékű eszközöket a mintegy 120 gyermek között osztják majd szét.