EN HU
< >


Környezetvédelmi ellenőrzésen esett át cégünk

Az úgynevezett egységes környezethasználati engedélyhez szükséges ellenőrzést végezték el szakemberek a Gorter Fémipari Zrt. kerekegyházi telephelyén.

Az IPPC (Integrated Pollution Prevention and Controll) eljárás az EU 96/61/EK Irányelvére épül.

A BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLYA, mint hatóság, az egységes környezethasználati engedélyre vonatkozó határozatában - a külön jogszabályban foglaltak figyelembevételével - a talaj, a levegő és víz szennyezésének megelőzése, a zajkibocsátás mérséklése, a hulladékok környezetkímélő kezelése (mennyiségének csökkentése), illetőleg ártalmatlanítása céljából intézkedéseket, környezetvédelmi követelményeket, valamint kibocsátási határértékeket és azok teljesítésére, valamint a szükséges intézkedések végrehajtására határidőket határoz meg.

A magyar jogrendben a 314/2005 (XII. 25.) Korm. rendelet szabályozza, hogy mely tevékenység és annak mekkora volumene esetén kell egységes környezethasználati engedélyezési eljárást lefolytatni.

Jelen esetünkben az alábbi:

Fémek és műanyagok felületi kezelésére szolgáló létesítmények elektrolitikus vagy kémiai folyamatokkal, ahol az összes kezelőkád térfogata meghaladja a 30 m3-t.

Az engedélyt meghatározott időre, öt évre adták meg.

Az ellenőrzés során a többi közt vizsgálták:

  • A meglévő engedélyek érvényességének tisztázása (vízjogi üzemeltetési engedély; pontforrás mérések).
  • Az utolsó veszélyes és nem veszélyes hulladék szállítás időpontja, szállítók megnevezése.
  • Légszennyező pontforrások mérése, gázkibocsátás mérések megfelelősége, következő mérések.
  • Zaj és rezgésvédelem (cégnek megfelelő), vízvédelemmel kapcsolatos adatok (felhasznált víz mennyisége (közel 5000 m3), vízkibocsájtás megfelelősége (megfelel).
További híreink

GORTER Zrt. a (be)szállító 2.

GORTER Zrt. a (be)szállító 1.

Továbbra is a pénzügyileg legstabilabb cégek között

Kérdezz-felelek Bíró Melindával

Oxy fáink az égbe törnek

2019. évi energetikai jelentés

Képességünk: Porszórás - szinterezés

Mindent a minőségért

Triplázott a cégünk által támogatott tenisztehetség

HÁROM ÉVESEK AZ OXYFÁINK

Munkatársakat keresünk

Újabb minősítés – újabb lépés a sikeres úton

Az első magyarországi Champions Bowl bajnok: Bíró Melinda

Kitüntették cégünk támogatottját

A cél Monte Carlo

Ezüst Horvátországból

2018. évi energetikai jelentés

Európai kupasorozaton bizonyított Bíró Melinda

Év eleji bajnoki címek a Gorter Zrt. támogatásával

Önerős fejlesztés a hatékonyság érdekében

Győzelem cégünk támogatásával

Újabb támogatás az autistáknak

2017. évi energetikai jelentés

Tehetséges gyerekeket támogat a Gorter Zrt.

Sikerrel zártuk a kölni nemzetközi kiállítást

A holland nagykövet tett látogatást a Gorter Zrt-nél

A Gorter Zrt. továbbra is a legstabilabb cégek között

Ismét célba ért a taneszköz adományunk

Továbbra is stabil lábakon állunk

200 ezres Gorter taneszköz adomány a rászoruló gyerekeknek

Újabb mérföldkő a környezettudatosság jegyében

Élményfürdő bérletekkel leptük meg az EGYMI gyermekeit

Elültettük az Oxy fáinkat!

Megkérkeztek az Oxy fák a telephelyünkre!

Beruházások a környezet védelmét szem előtt tartva

A Gorter Fémiparit Zrt. Fejlesztőmérnök munkatársat keres

Rendszerben gondolkodás az erősségünk

Pénzügyileg a legstabilabb cégek egyike a GORTER Zrt.

Támogatásunk eredménye

Fenntartható fejlődés napenergia felhasználásával

Elértük az 1 milliárdos árbevételt

Új megmunkáló Gépek 2011, 2012-ben

Ciklikus Só permet Teszt

Új alumínium előkezelési technológia.

Egy régebbi hírt szeretnénk megosztani olvasóinkal

HKB CERT

Készítette: newtime kft.

Elérhetőségeink Telefon: 76/546-013
GORTER FÉMIPARI ZRT. Fax: 76/546-010
Kerekegyháza, Dózsa György út 1.     Email: info@gorterzrt.hu