EN HU
< >


Továbbra is stabil lábakon állunk


Nincs ok panaszra a Gorter Fémipari Zrt. elmúlt évét tekintve, az árbevétel ismét meghaladta egymilliárd forintot, a megrendelők száma növekszik és a pályázatokon is sikerrel szerepeltek, amelyek nagyértékű beruházásokhoz juttatták a vállalkozást. Komoly gondot okoz viszont a szakképzett munkaerőhiány, gyakorlatilag nincs ember sem alumíniumhegesztő, sem lakatos munkakörben sem. Évértékelő interjú Hugyecz Zoltánnal, a Gorter Fémipari Zrt. vezérigazgatójával.

 

 

Milyen évet zárt 2016-ban a Gorter Fémipari Zrt?

  • A cég 2016-os árbevétele ismét meghaladta az egymilliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy vevőink továbbra is bíznak a vállalkozásban és egyre több terméket rendelnek meg tőlünk. Az elmúlt évben a GINOP pályázati forrás felhasználásával komoly, nagyértékű beruházások is megvalósultak, amelyek növelték a vállalkozás kapacitását és a termékek előállítási képességét. Finanszírozás tekintetében biztos lábakon állunk, hiszen az IKB Pénzügyi Lízing Zrt-vel közösen egy hosszú távú finanszírozási megoldást és megállapodást tudtunk kidolgozni.

Mint a vállalat vezérigazgatója hogyan értékeli a fémipar jelenlegi helyzetét?

  • Mivel mi alapvetően exportorientált vállalkozás vagyunk, az Euro Forint aktuális árfolyama jelenősen befolyásolja a vállalkozás eredménytermelő képességét. Ugyanakkor a törvénykezés ad-hoc jellege komolyan rontja versenyképességünket. Nincs olyan év, amikor év közben ne változnának különböző szabályzók, ne vezetnének be valamilyen bürokratikus jelentés-kötelezettséget. Ezek mind versenyképesség rontó tényezők. A mai fémipar eredménytermelő képessége alig haladja meg az árbevétel arányos nyereség 6-7 százalékát. Persze lehet itt azt mondani, hogy termelékenyebben kell dolgozni, de technológiai fejlesztések nélkül ez nem megy. Mint az tudvalevő, szinte minden iparágban és nem csak a fémiparban a KKV vállalkozások Magyarországon alultőkésítettek és nehezen, vagy drágán jutnak beruházási hitelekhez. Ez is akadályozza, hogy a magyarországi fémipar legalább meg tudja közelíteni a Lajtán túli 10-15%-os árbevétel arányos eredménytermelést. És ez nem is fog változni addig, amíg a Magyarország egy összeszerelő üzem, alacsony hozzáadott értékkel.

A fémipar prosperáló ágazata a magyar gazdaságnak, viszont egyre nagyobb itt is a munkaerőhiány, főleg a gyakorlatorientált, magasan képzett szakemberek hiányoznak. A Gorter Fémipari Zrt. küzd-e ilyen problémákkal?

  • Sajnos nálunk is komoly gondokat okoz a szakképzett munkaerő hiánya. Lassan több mint egy éve folyamatosan keresünk alumíniumhegesztő szakmunkásokat, lakatosokat. Egyszerűen azt látjuk, hogy nincs a piacon egyetlen szakember sem, és sajnos a szakmunkás képzés sem működik.  Akik megtanulták ezeket a szakmákat, azok jelentős hányada külföldön dolgozik, hiszen ott a hazai bérek 3-4 szeresét is megkeresik. Mostanra eljutottunk oda, hogy már mérnököket sem találunk, hiába próbálunk magyarországi viszonylatban is kimagasló fizetést adni, jelentős részük az ország helyzete miatt inkább külföldön képzeli el a boldogulását.

Mire a legbüszkébb, ha a tavalyi évre visszatekint?

  • Természetesen a vállalkozásnál dolgozó kollégáimra, mert minden nehézség ellenére, sikeresen átlépte a vállalkozás a bűvös 1 milliárdos árbevételi határt. És persze arra is, hogy a GINOP pályázat keretein belül megvásároltunk egy lézervágó berendezést, amelyet be is üzemeltünk és azóta is folyamatosan dolgozik.

Van-e /volt-e a közelmúltban fontos változás a cég életében?

  • Talán az hogy egyre több olyan vevőjelölt jelenik meg, akik már az újonnan bevezetett technológiáink után érdeklődnek, és ezen technológiák felhasználásával kérik termékeik legyártását, és szállítását.

Hogyan tekint a 2017-es évre a vállalat gazdasági szerepét illetően?

  • Bizakodóan, hiszen már most látszik, hogy a 2017-es év is növekedéssel indul. A folytatásban pedig az előrejelzések vevőink részéről pozitívak. Arról nem is beszélve, hogy vannak új piaci kapcsolataink, amelyek termékeinek gyártásbavétele jelenleg folyik. Bízom benne, hogy ajánlati áraink a jövőben is megfelelnek vevőink igényeinek és még ebben az évben megkezdőnek a mintadarabok, nullszériák gyártása, majd 2018-ban a sorozatgyártás is beindul. Ez is bizonyítja, hogy jó úton járunk a fejlesztéseinkkel, hiszen egyre több külföldi vevő keres meg bennünket termékeik gyártásával, szállításával.

A Gorter Fémipari Zrt. továbbra is várja az alumíniumhegesztő és a lakatos végzettséggel rendelkező szakmunkásokat. Jelentkezni a vállalkozás kerekegyházi telephelyén (6042 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 1.) vagy a 76/546-013-os telefonszámon lehet.

További híreink

GORTER Zrt. a (be)szállító 2.

GORTER Zrt. a (be)szállító 1.

Továbbra is a pénzügyileg legstabilabb cégek között

Kérdezz-felelek Bíró Melindával

Oxy fáink az égbe törnek

2019. évi energetikai jelentés

Képességünk: Porszórás - szinterezés

Mindent a minőségért

Triplázott a cégünk által támogatott tenisztehetség

HÁROM ÉVESEK AZ OXYFÁINK

Munkatársakat keresünk

Újabb minősítés – újabb lépés a sikeres úton

Az első magyarországi Champions Bowl bajnok: Bíró Melinda

Kitüntették cégünk támogatottját

A cél Monte Carlo

Ezüst Horvátországból

2018. évi energetikai jelentés

Európai kupasorozaton bizonyított Bíró Melinda

Év eleji bajnoki címek a Gorter Zrt. támogatásával

Önerős fejlesztés a hatékonyság érdekében

Győzelem cégünk támogatásával

Újabb támogatás az autistáknak

2017. évi energetikai jelentés

Tehetséges gyerekeket támogat a Gorter Zrt.

Sikerrel zártuk a kölni nemzetközi kiállítást

A holland nagykövet tett látogatást a Gorter Zrt-nél

A Gorter Zrt. továbbra is a legstabilabb cégek között

Ismét célba ért a taneszköz adományunk

Környezetvédelmi ellenőrzésen esett át cégünk

200 ezres Gorter taneszköz adomány a rászoruló gyerekeknek

Újabb mérföldkő a környezettudatosság jegyében

Élményfürdő bérletekkel leptük meg az EGYMI gyermekeit

Elültettük az Oxy fáinkat!

Megkérkeztek az Oxy fák a telephelyünkre!

Beruházások a környezet védelmét szem előtt tartva

A Gorter Fémiparit Zrt. Fejlesztőmérnök munkatársat keres

Rendszerben gondolkodás az erősségünk

Pénzügyileg a legstabilabb cégek egyike a GORTER Zrt.

Támogatásunk eredménye

Fenntartható fejlődés napenergia felhasználásával

Elértük az 1 milliárdos árbevételt

Új megmunkáló Gépek 2011, 2012-ben

Ciklikus Só permet Teszt

Új alumínium előkezelési technológia.

Egy régebbi hírt szeretnénk megosztani olvasóinkal

HKB CERT

Készítette: newtime kft.

Elérhetőségeink Telefon: 76/546-013
GORTER FÉMIPARI ZRT. Fax: 76/546-010
Kerekegyháza, Dózsa György út 1.     Email: info@gorterzrt.hu